2011. március 30., szerda

Dobróka Andrásné kiállításának megnyitója

(A kiállítás fotóinak megtekintéséhez katt a képre!)



A Városi Könyvtár által megrendezésre kerülő kiállítás sorozat első megnyitóján vehetett részt március 11-én a szép számú érdeklődő.Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével városunk polgármestere Hegedűs István, Borza Attila volt polgármester, a képviselő testület tagjai,intézményvezetők, a Városi Galéria tagjai.


Dobrókáné Marika két éve kezdett először az unokákkal razjolni,majd mivel mindig is érdekelték az új ismeretekkel járó kihívások a grafitot,pasztell,akvarell ,majd az olajjal való ismerkedés követte. Elmondása szerint a sok olvasás,a képzőművészettel kapcsolatos könyvtári könyvek sokat segítettek művészi látásmódja kialakulásában, mind tecnikai fejlődésében. Tudását alkotótáborokban fejlesztette tovább,mindig nyitottan az ismeretek befogadására.


Alkotásaival már csoportos kiállításá keretében megismerkedhettek az érdeklődők, képei közül többet szakmai zsűri is értékelt.




Nincsenek megjegyzések: